Charles Maurras

Charles Maurras
Született	Charles Marie Photius Maurras 1868. április 20. Martigues
Elhunyt	1952. november 16. (84 évesen) Saint-Symphorien
Álneve	Octave Martin Pierre Garnier Léon Rameau Xénophon 03 Xénophon 3 Xénophon III Pellisson
Állampolgársága	francia
Szülei	Marie-Pélagie Maurras Aristide Maurras
Foglalkozása	újságíró politikus költő író filozófus zeneszerző
Tisztsége	seat 16 of the Académie française (1938. június 9. – 1945. január 27.) 'majoral' of the Félibrige (1941–1945)
Kitüntetései	Order of the Francisque (1943, 2068)
Sírhelye	Cimetière de Roquevaire
Írói pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Jellemző műfajok	költészet pamflet esszé
Fontosabb művei	Mes idées politiques Enquête sur la monarchie Anthinéa Kiel et Tanger L’Avenir de l’intelligence
Charles Maurras aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Charles Maurras témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Charles-Marie-Photius Maurras (Martigues, 1868. április 20. – Tours, 1952. november 16.) francia író, költő, újságíró, irodalomkritikus és politikai gondolkodó volt. A 19–20. század fordulóján és a két világháború között a francia jobboldali, monarchista és nacionalista gondolkodás egyik legnagyobb hatású, ugyanakkor legvitatottabb alakja volt. Az Action française mozgalom és napilap fő ideológusaként olyan politikai irányzatot képviselt, amely erősen ellenezte a modern demokráciát, a parlamentáris köztársaságot és az 1789-es francia forradalom örökségét, helyette örökletes királyságot, erős nemzeti egységet, decentralizált társadalmi testületeket és hagyományos politikai rendet hirdetett.

Maurras eszmerendszerét rendszerint maurrassizmusnak (franciául maurrassisme) nevezik. Ennek központi elemei közé tartozott az integrális nacionalizmus (nationalisme intégral), az örökletes monarchia támogatása, a decentralizált és korporatív társadalom eszménye, a francia forradalom és a parlamentáris köztársaság bírálata, valamint az a tétel, hogy minden politikai kérdést elsősorban a francia nemzet történeti fennmaradása, függetlensége és belső rendje felől kell megítélni. Maurras gondolkodása egyszerre kapcsolódott a pozitivizmushoz, a klasszicizmushoz, a provence-i regionalizmushoz, a francia ellenforradalmi hagyományhoz, a katolikus Franciaország társadalmi szerepének védelméhez és a harmadik francia köztársaság válságainak politikai tapasztalatához.

A maurrassizmus nem azonos a katolikus tanítással vagy a francia katolicizmus egészével. Maurras életének nagy részében nem gyakorló hívőként, hanem politikai-kulturális értelemben tekintett a katolikus egyházra: az egyházban a társadalmi rend, a nemzeti folytonosság és a francia civilizáció egyik történeti intézményét látta. Ebből fakadt az Action française és a katolikus értelmiség egy részének időleges közelsége, de ugyanez vezetett az 1926-os pápai elítéléshez is, amikor XI. Piusz a maurrassi politikai naturalizmust és a vallás politikai alárendelését kifogásolta.

Maurras pályája erősen vitatott történeti örökséget hagyott maga után. Irodalmi és publicisztikai jelentőségét, szervezői és eszmetörténeti hatását a kutatás általában elismeri, ugyanakkor politikai nézeteinek antidemokratikus, antiparlamentáris és antiszemita elemei, a Dreyfus-ügyben elfoglalt álláspontja, valamint a Vichy-kormány támogatása miatt megítélése a francia történeti emlékezet egyik legtöbbet vitatott kérdése maradt. Az Académie française 1938-ban tagjává választotta, 1945-ben azonban a háború utáni elítélése miatt tagsága megszűnt; utódját csak halála után választották meg.

Történelmi háttér

Maurras pályája a francia–porosz háború utáni Franciaország politikai, vallási és kulturális konfliktusaiban formálódott. A harmadik francia köztársaság 1870 és 1940 között működő parlamentáris rendszer volt, amely a poroszoktól elszenvedett vereség, a Második Császárság bukása és a párizsi kommün után jött létre. A rendszer támogatói a köztársasági szabadságjogok, a parlamentáris kormányzás, a szekularizáció és a demokratikus nemzetfelfogás keretének tekintették. Maurras viszont úgy látta, hogy a köztársaság pártharcokkal, rövid távú választási érdekekkel, laicista ideológiával és nemzetközi befolyásokkal gyengíti Franciaország történeti folytonosságát.

A korszak egyik fő törésvonala a royalizmus és a republikanizmus ellentéte volt. A royalisták a monarchia visszaállítását vagy legalább a monarchikus állameszme politikai érvényét védték; a republikánusok a forradalom örökségét, az állampolgári egyenlőséget és a választott intézményeket tekintették a modern Franciaország alapjának. Maurras nem egyszerűen múltba forduló királypárti volt: a monarchiát politikai technikaként, a pártoktól független állami folytonosság intézményeként értelmezte.

A 19. század végén Franciaországban erősen felgyorsult a szekularizáció. A köztársasági politika fokozatosan csökkentette az egyház oktatási és társadalmi befolyását, majd 1905-ben elfogadták az egyház és állam szétválasztásáról szóló törvényt. A katolikus és konzervatív közeg egy része ezt nem pusztán intézményi reformként, hanem a „régi Franciaország” és a katolikus társadalmi rend elleni támadásként élte meg. Maurras ezen a háttéren vált sok katolikus számára vonzó szövetségessé, noha saját érvelése nem teológiai, hanem politikai volt.

A Dreyfus-ügy 1894 és 1906 között Alfred Dreyfus zsidó származású francia katonatiszt hazaárulási vádja, elítélése, majd rehabilitációja körül zajlott. Az ügy kettészakította Franciaországot: a dreyfusard oldal a jogállamiságot, az ártatlanság bizonyítását és az antiszemitizmus elutasítását hangsúlyozta, míg az antidreyfusard tábor a hadsereg tekintélyét, a nemzeti egységet és a köztársasági rendszerrel szembeni bizalmatlanságot helyezte előtérbe. Maurras az utóbbi tábor radikális hangadójává vált, és az ügy döntően hozzájárult az Action française politikai irányának kialakulásához.

A Vichy-kormány vagy Vichy-rendszer 1940 és 1944 között, Franciaország katonai veresége után működött Philippe Pétain marsall vezetésével. A rendszer a német megszállás és fegyverszüneti feltételek között, korlátozott szuverenitással működő francia állam volt, amely együttműködött a náci Németországgal, és „nemzeti forradalom” néven antirepublikánus, rendpárti és konzervatív programot hirdetett. Maurras Vichy támogatásában a harmadik köztársaság bukása utáni rendteremtés lehetőségét látta, miközben e támogatás a háború után elítélésének egyik fő oka lett.

Élete

Gyermekkora, Provence és tanulmányai

Maurras 1868. április 20-án született a dél-franciaországi Martigues-ban. Családja a középréteghez tartozott; apja, Jean Aristide Maurras adóhivatalnok volt, anyja, Marie-Pélagie Garnier mélyen katolikus neveltetést adott gyermekeinek. Apja korai halála után a család szerényebb körülmények között élt, és Aix-en-Provence-ba költözött, hogy a gyermekek tanulmányait biztosítani tudja.

Gyermek- és kamaszkorának egyik meghatározó eseménye hallásának súlyos romlása volt. A süketség vagy nagyothallás, amely fiatalon alakult ki, megnehezítette társas és iskolai életét, valamint korlátozta pályaválasztási lehetőségeit. Az Académie française életrajzi összefoglalója is kiemeli, hogy már gyermekkorában súlyos halláskárosodás érte. Kortársai és későbbi értelmezői gyakran összekapcsolták ezt a tapasztalatot fegyelmezett munkamódszerével, erős olvasottságával, zártabb társas világával és azzal a belső rendigénnyel, amelyben az irodalom, a klasszikus műveltség, a helyi kötődés és a politika szorosan összefonódott. Maurras maga is visszatért e tapasztalatra késői, önéletrajzi jellegű írásaiban, például a Tragi-comédie de ma surdité című műben.

Maurras dél-franciaországi kötődése egész életművében jelen volt. Provence, a mediterrán világ, a görög–latin hagyomány, a helyi nyelvi és kulturális örökség, valamint a klasszikus forma iránti vonzódása már korai irodalmi írásaiban is megmutatkozott. A későbbi maurrassista politikai gondolkodásban a helyi közösségek, a régiók, a család, a szakmai testületek és a történeti intézmények fontossága részben ebből a tapasztalati-kulturális háttérből is értelmezhető.

Irodalmi és újságírói indulása

Maurras 1885-ben Párizsba ment, ahol irodalmi és újságírói pályát kezdett. Fiatalon a provence-i kulturális mozgalmakhoz, a Félibrige köréhez, valamint a francia irodalmi élet jobboldali és klasszicista irányzataihoz kapcsolódott. Irodalmi kritikusként, költőként és esszéistaként előbb vált ismertté, mint politikai ideológusként.

A Jean Moréas köréhez kapcsolódó École romane mozgalom a klasszikus, görög–latin és francia formák megújítását hirdette a romantikával, naturalizmussal és szimbolizmussal szemben. Maurras ebben a közegben olyan esztétikai felfogást alakított ki, amely a rendet, mértéket, formát, hagyományt és kulturális folytonosságot állította szembe a modernitás általa érzékelt szétesésével. Christian Amalvi tanulmánya szerint Maurras antikvitásképe nem puszta műveltségi hivatkozás volt, hanem politikai esztétikájának és latin civilizációs önértelmezésének egyik alaprétege.

Korai írásai között található az Anthinéa, a Le Chemin de paradis, a Trois idées politiques és később a L’Avenir de l’intelligence. Az utóbbi az értelmiség társadalmi helyzetének, az irodalmi és tudományos élet pénz- és sajtófüggésének, valamint a modern intellektuális rend átalakulásának bírálatát adta. Maurras már ezekben a művekben is a kultúrát, irodalmat és politikát egységes civilizációs kérdésként kezelte.

A Dreyfus-ügy és az Action française

Maurras politikai fordulatának egyik döntő eseménye az Dreyfus-ügy volt. A francia tiszt ellen hazaárulás vádjával indított eljárás a harmadik köztársaság egyik legsúlyosabb politikai és erkölcsi válságává vált. Maurras az antidreyfusard táborhoz csatlakozott. Álláspontjában a hadsereg tekintélye, az állami rend és a nemzeti egység védelme fontosabb szerepet kapott, mint az egyéni igazságszolgáltatás és a per újravizsgálatának dreyfusard követelése. Ez a döntés végleg a radikális antirepublikánus jobboldalhoz kötötte, és hozzájárult ahhoz is, hogy antiszemitizmusa politikai rendszerének egyik központi elemévé váljon.

Az Action française eredetileg 1898-ban, a Dreyfus-ügy légkörében létrejött nacionalista politikai kör volt. Maurras csatlakozása után a mozgalom egyre inkább royalista, ellenforradalmi és antirepublikánus irányt vett. 1905-ben létrejött az Action française ligája, 1908-tól pedig a L’Action française napilap, amely Maurras, Léon Daudet, Maurice Pujo, Jacques Bainville és más szerzők központi fórumává vált.

A mozgalom sajátossága az volt, hogy a monarchizmust nem pusztán dinasztikus nosztalgiaként, hanem a nemzeti rend, állami folytonosság és társadalmi hierarchia állítólagos feltételeként kezelte. Maurras szerint a köztársaság a pártérdekek, választási ingadozások, ideológiai konfliktusok és külső befolyások rendszere, míg az örökletes monarchia a nemzeti érdek tartós képviseletét és a belső pártharcoktól való bizonyos függetlenséget biztosíthatná.

Az Action française egyszerre volt értelmiségi iskola, sajtómozgalom, politikai szervezet és utcai aktivizmusra is képes mozgalmi hálózat. A Camelots du roi nevű ifjúsági és utcai csoportjai különösen az 1900-as és 1910-es években váltak ismertté. A mozgalom befolyása nem volt arányos választási erejével: a harmadik köztársaság idején elsősorban a sajtóban, katolikus és monarchista körökben, egyetemi és értelmiségi közegben, valamint bizonyos katonai és konzervatív társadalmi csoportokban hatott.

Az első világháború és a két világháború közötti évek

Az első világháború idején Maurras és az Action française a nemzeti egységet és Németország legyőzését támogatta. Maurras gondolkodásában az antigermanizmus régi elem volt: a német kultúrát, a protestantizmust, Kant filozófiáját és a romantikus-idealisztikus hagyományokat gyakran a latin, klasszikus és francia renddel szembeállítva értelmezte. A háború után a német kérdés, a versailles-i rend és Franciaország biztonsága továbbra is központi témája maradt.

A két világháború között Maurras politikai tekintélye a francia jobboldalon jelentős volt. Az Action française sok fiatal katolikus és konzervatív értelmiségi számára a parlamentáris rendszerrel, a radikalizmussal, a szocializmussal és a laicista köztársasággal szembeni szellemi alternatívát jelentette. A mozgalomhoz azonban nemcsak katolikusok, hanem agnosztikus, royalista, nacionalista, irodalmi és politikai radikális körök is kapcsolódtak.

Maurras 1936-ban börtönbüntetést kapott, miután a szocialista politikus Léon Blummal szemben erőszakos fenyegetésként értelmezett írásai miatt eljárás indult ellene. 1938-ban az Académie française tagjává választották, Henri-Robert székét foglalva el. Az Akadémia hivatalos életrajza szerint 1939-ben Henry Bordeaux fogadta az intézmény tagjai közé.

Maurras, a katolicizmus és az 1926-os egyházi elítélés

Maurras katolicizmushoz való viszonya összetett volt, és különösen óvatos tárgyalást igényel. Katolikus családban nevelkedett, de fiatalon elvesztette személyes hitét, és politikai filozófiáját inkább pozitivista, klasszicista és nacionalista alapon építette fel. A katolikus egyházat ugyanakkor a francia civilizáció, a társadalmi fegyelem, a történeti folytonosság és a közösségi rend egyik legfontosabb intézményének tekintette. Ebben az értelemben sokáig politikai katolicizmust képviselt: az egyházat nem elsősorban belső hitbeli igazságai miatt, hanem a társadalmi rendben betöltött történeti szerepe alapján védte. Ez a viszony nem azonos a katolikus hit teológiai elfogadásával: Maurras sokáig politikai és civilizációs szempontból védelmezte az egyházat, miközben a katolikus tanítás több alapját személyesen nem vallotta.

A 20. század elején sok francia katolikus számára az Action française azért volt vonzó, mert határozottan szembeszállt a laicista köztársasággal és az 1905-ös egyház–állam szétválasztási törvény politikai következményeivel. A mozgalom katolikus recepciója azonban végig feszültséget hordozott: támogatói a nemzeti rend és az egyház társadalmi szerepének védelmét látták benne, bírálói viszont azt kifogásolták, hogy Maurras a vallást a politika alá rendeli.

XI. Piusz pápa 1926-ban elítélte az Action française körét, 1927-ben pedig Maurras több műve és a napilap is az egyházi tilalom hatálya alá került. Jacques Prévotat elemzése szerint a konfliktus nem egyszerűen „Róma és a jobboldal” összeütközése volt: a pápa az Action française ideológiájában a politikai naturalizmust és azt a törekvést bírálta, hogy a mozgalom mintegy maga kívánta meghúzni az egyházi tekintély beavatkozásának határát. A katolikusok egy része engedelmeskedett a döntésnek, mások nehezen fogadták el, ami mély lelkiismereti és politikai válságot okozott a francia katolikus jobboldalon.

A krízis egyik ismert következménye Jacques Maritain szakítása volt az Action française-szal. Philippe Bénéton szerint Maritain korábbi rokonszenve korlátozott és részben félreértéseken alapult: a filozófus bizonyos politikai megfontolásokat elfogadhatónak tartott, de szellemi önállóságát meg kívánta őrizni, és az egyházi döntés után az engedelmességet választotta. Az egyházi tilalmat 1939-ben, XII. Piusz pápa alatt feloldották, részben az Action française vezetésének engesztelő nyilatkozatai és az antikommunista politikai környezet változása után.

Maurras élete végén ismét közeledett a katolikus hithez. A Britannica összefoglalója szerint az egyházzal való kiengesztelődés után jelent meg utolsó költői kötete, a La Balance intérieure, és a X. Piuszról szóló írása is ehhez a késői vallási fordulathoz kapcsolódik. A katolikus értelmezések ezért nem egységesen elutasítóak vele szemben: a pápai elítélés a maurrassizmus teológiailag problematikus politikai naturalizmusára és az egyházi tekintélyhez való viszonyára vonatkozott, nem pedig a katolikus francia hagyomány egészének tagadására.

A második világháború, Vichy és az elítélés

A második világháború idején Maurras régi németellenessége és Pétain támogatása sajátos ellentmondásos helyzetet teremtett. A német nemzetiszocializmust, a pángermán törekvéseket és a hitleri expanziót régóta fenyegetésként kezelte, ugyanakkor 1940 után a Philippe Pétain vezette Vichy-rendszert a francia államiság megmentésének, a rend helyreállításának és a nemzeti újjászervezés lehetőségének tekintette. Vichy a katonai vereség, a német megszállás és a fegyverszüneti rendszer körülményei között működött, és a náci Németországgal való együttműködés politikai keretében hirdetett antirepublikánus „nemzeti forradalmat”. Híres, sokat vitatott megfogalmazásában Pétain hatalomra jutását „isteni meglepetésként” emlegették, amit a későbbi történetírás többféleképpen értelmezett.

Maurras és az Action française támogatta Vichy több alapvető politikai célját, különösen a Révolution nationale rendpárti, antidemokratikus és konzervatív programját. Ugyanakkor Maurras nem volt németbarát a nácizmus értelmében, és továbbra is a francia érdek elsőbbségét hirdette. A történeti megítélés ezért nem merül ki abban, hogy Maurras egyszerűen németbarát lett volna: a súlyosabb kérdés az, hogy németellenes nacionalizmusa ellenére a francia ellenállással szemben és Vichy oldalán foglalt állást, miközben a rendszer antiszemita és kollaborációs politikai keretben működött.

A felszabadulás után Maurrast letartóztatták. 1945-ben Lyonban életfogytiglani szabadságvesztésre és nemzeti méltatlanságra ítélték. Az Académie française életrajzi oldala szerint előbb Riomban, majd Clairvaux-ban tartották fogva; a nemzeti méltatlanság következményeként akadémiai helye megüresedett, de utódját csak Maurras halála után választották meg. Hívei később politikai perként értelmezték az eljárást, bírálói viszont a Vichy-rendszerhez való hűség és a kollaborációs közegben betöltött propagandaszerep következményének tekintették.

Maurras egészségi állapota a börtönévek alatt megromlott. 1952-ben egészségügyi okból szabadult, Tours-ba került, és 1952. november 16-án meghalt. Halála után egyszerre maradt irodalmi, politikai és történeti viták tárgya: egyes követői a francia rend, klasszikus kultúra és monarchikus állameszme nagy alakjának tartották, ellenfelei pedig antidemokratikus és antiszemita örökségének politikai veszélyeit hangsúlyozták.

A maurrassizmus

Alapfogalmak röviden

A maurrassizmus Maurras politikai és kulturális gondolkodásának, valamint az Action française körül kialakult irányzatnak az összefoglaló neve. A kifejezés nem csak egyetlen pártprogramot jelöl: egyszerre utal monarchizmusra, nacionalizmusra, antirepublikanizmusra, a klasszikus latin kultúra eszményére, a helyi közösségek és történeti intézmények védelmére, valamint a modern liberalizmus és demokrácia bírálatára.

Az integrális nacionalizmus Maurrasnál azt jelentette, hogy minden politikai kérdésnél a nemzet történeti fennmaradása és állami függetlensége az elsődleges szempont. Ebből a nézőpontból a demokrácia, az egyéni szabadságjogok, a parlamenti verseny vagy az egyetemes emberi jogi nyelv nem önmagukban voltak értékek, hanem aszerint ítélendők meg, hogy Maurras szerint szolgálják-e Franciaország tartós rendjét és erejét. Kritikusai éppen ezért antidemokratikus és kirekesztő rendszernek tartják, hívei viszont történeti-realista nemzetvédő tanításként értelmezték.

A politique d’abord, vagyis „először a politika” jelszava azt fejezte ki, hogy Maurras szerint a kultúrát, vallást, oktatást, gazdaságot és társadalmi rendet csak megfelelő politikai hatalom képes megvédeni. A pays réel és pays légal fogalompár a „valódi ország” és a „jogi ország” szembeállítása: előbbi a családok, helyi közösségek, mesterségek, tartományok és hagyományok világát, utóbbi a párizsi parlament, pártok, választási gépezetek és köztársasági intézmények világát jelöli.

Maurras antiszemitizmusát gyakran állami antiszemitizmusként írta le. Ezzel azt állította, hogy nem elsősorban biológiai fajelméletet, hanem a zsidók közéleti és állami szerepének korlátozását célzó politikai programot képvisel. Ez a megkülönböztetés történetileg fontos, de nem teszi nézeteit semlegessé: a gyakorlatban súlyos kirekesztést, politikai gyanúsítást és jogkorlátozási logikát igazolt, és az Action française közéleti nyelvében tartós antiszemita ellenségképpel járt.

A fogalom jelentése

A maurrassizmus nem pusztán Maurras személyes nézeteinek összessége, hanem az Action française körül kialakult politikai, kulturális és intellektuális irányzat megnevezése. A Dard, Leymarie és McWilliam által szerkesztett Le maurrassisme et la culture kötet kiindulópontja szerint a maurrassizmus túlmutat Maurras egyéni életművén: irodalmi, esztétikai, társadalmi, katolikus, monarchista, ifjúsági, nemzetközi és recepciós hálózatokban is működött.

A maurrassizmus legfontosabb politikai tétele az integrális nacionalizmus volt. Ez Maurrasnál azt jelentette, hogy a nemzeti érdek nem részleges politikai program, hanem a politikai rend egészét meghatározó alapelv. A monarchia, a decentralizáció, a társadalmi testületek, a hagyományos intézmények, az egyház társadalmi szerepe és a kulturális klasszicizmus mind a nemzeti fennmaradás rendjének részei voltak.

A maurrassizmus ugyanakkor nem azonos a katolikus integralizmussal. Maurras saját rendszere nem a katolikus teológiából, hanem pozitivista és politikai-szociológiai érvelésből indult ki. Éppen ez okozta a katolikus recepció egyik alapfeszültségét: a katolikus társadalmi rendet és intézményeket védelmezte, de sokáig nem a hit belső igazsága, hanem politikai hasznossága alapján.

„Politika először” és empirikus szervezés

Maurras egyik legismertebb jelszava a politique d’abord, magyarul nagyjából „először a politika”. Ez nem egyszerűen pártpolitikai aktivizmust jelentett, hanem azt az állítást, hogy a kultúra, vallás, gazdaság, nevelés és társadalmi rend tartós formái csak megfelelő politikai keretben védhetők meg. Maurras szerint a köztársasági Franciaország intézményei nem a történeti ország természetes rendjéből, hanem a forradalom és a modern ideológiák elvont elveiből következtek.

A maurrassista érvelésben fontos fogalom az empirikus szervezés (empirisme organisateur). Eszerint az intézmények értékét nem absztrakt filozófiai elvek, hanem történeti beválásuk, tartósságuk és a közösségi életben betöltött funkciójuk alapján kell megítélni. Maurras ezért részesítette előnyben a családot, községet, szakmai testületeket, tartományokat, hagyományos eliteket és az örökletes monarchiát az egyéni szerződéselméletekkel és egalitárius demokráciafelfogással szemben.

A La Politique naturelle című írásban Maurras a társadalom alapját nem szabad és egyenlő felnőttek szerződésében, hanem a gyermek kiszolgáltatottságában, a családi és közösségi gondoskodásban, valamint a tekintély eredendő jelenlétében látta. Ebből vezette le az „egyenlőtlenség védelmező” szerepének gondolatát, amely nála a modern egalitarizmus kritikájának része volt.

Pays réel és pays légal

Maurras egyik legmaradandóbb fogalompárja a valódi ország (pays réel) és a jogi ország (pays légal) megkülönböztetése. A pays réel a családok, települések, tartományok, mesterségek, hivatásrendek, vallási közösségek és mindennapi társadalmi kapcsolatok világa. A pays légal ezzel szemben a parlamenti pártok, választási koalíciók, köztársasági intézmények és ideológiai apparátusok rendszere.

Maurras szerint a harmadik köztársaság jogi országa mesterségesen uralta a valódi országot, és nem a nemzet történeti érdekeit, hanem pártérdekeket, ideológiai dogmákat és külső befolyásokat szolgált. Ez a fogalompár a maurrassista és tágabb jobboldali kritikai nyelvben később is visszatérő elem maradt, bár használata gyakran vitatott, mert könnyen szolgálhatja a választott intézmények delegitimálását.

Monarchia és decentralizáció

Maurras monarchizmusa nem romantikus királykultusz volt, hanem politikai funkcióelmélet. Szerinte az örökletes király nem a népszuverenitás versenyében győztes pártvezér, hanem a pártérdekek felett álló, hosszú távú nemzeti folytonosságot képviselő intézmény. A monarchia nála a stabil állami döntés, a külpolitikai következetesség, a pártharcok mérséklése és a történeti alkotmányosság biztosítéka.

Ezzel együtt Maurras nem egyszerűen központosító államot képzelt el. A maurrassista monarchia decentralizált, tartományi, családi, helyi és szakmai közösségekre épülő rend lett volna. A forradalmi és jakobinus központosítást bírálta, mert szerinte az felszámolta a történeti közvetítő testületeket. A kritikusok viszont arra mutattak rá, hogy a maurrassista tekintélyelv és antidemokratikus államfelfogás a szabadságjogok és politikai pluralizmus jelentős korlátozásával járt volna.

Pozitivizmus, klasszicizmus és latinitás

Maurras gondolkodásában Auguste Comte pozitivizmusa, Arisztotelész politikai realizmusa, a francia klasszikus irodalom, a latin civilizáció eszménye és a mediterrán rend képe sajátos szintézist alkotott. Albert Thibaudet 1920-as értelmezése szerint Maurras Comte-ot a nyugati filozófia egyik mesterének tartotta, és a pozitivizmust francia, klasszikus és román szellemű filozófiai rendként értelmezte.

A latinitás Maurrasnál nem pusztán nyelvi vagy földrajzi kategória, hanem civilizációs kép. A görög–latin, római, katolikus és mediterrán formák világát állította szembe a német idealizmussal, a protestáns reformációval, az angolszász individualizmussal és a modern forradalmi ideológiákkal. Aleš Vrbata tanulmánya szerint Maurras latinitásképe politikai, esztétikai és történeti elemeket kapcsolt össze, és a francia, illetve tágabb latin civilizáció védelmének képzetét hordozta.

Catherine Valenti 2022-es tanulmánya Maurras Promenade italienne című művének összefüggésében mutatja be, hogy az olasz kérdés és a latin unió gondolata nála részben a germán és angolszász hegemóniával szembeni civilizációs válasz volt. A fasiszta Olaszország megítélése ezért Maurrasnál nem pusztán ideológiai rokonszenvként, hanem külpolitikai, latin civilizációs és németellenes stratégiai keretben is megjelent.

Antiszemitizmus és a fajfogalom kérdése

Maurras eszmerendszerének egyik legsúlyosabban vitatott és történetileg leginkább terhelt eleme antiszemitizmusa. Ő maga gyakran „állami antiszemitizmusnak” nevezte álláspontját, és azt igyekezett megkülönböztetni a biológiai fajelmélettől vagy a német típusú rasszizmustól. Érvelése szerint a zsidóság politikai és történeti közösségként, nem pedig pusztán biológiai kategóriaként jelentett szerinte problémát a francia állam számára.

Ez a megkülönböztetés azonban nem teszi semlegessé vagy ártalmatlanná Maurras antiszemitizmusát. A modern történetírás hangsúlyozza, hogy az Action française nyelvében a zsidókkal, protestánsokkal, szabadkőművesekkel és „idegenekkel” kapcsolatos ellenségképek rendszeresen a nemzeti közösség tisztaságát, önvédelmét és állami ellenőrzését érintő politikai programmal kapcsolódtak össze. Carole Reynaud-Paligot a fajfogalomról szóló tanulmányában arra mutat rá, hogy Maurras ugyan elhatárolódott a szűken biológiai rasszizmustól, de gondolkodásában essentializáló és öröklött közösségi tulajdonságokra építő elemek is jelen voltak.

Maurras antiszemitizmusának elemzésében ezért két leegyszerűsítést is kerülni kell. Egyrészt pontatlan volna őt egyszerűen a német nemzetiszocialista fajelmélet követőjeként leírni, mivel erősen németellenes volt és több ponton bírálta a biológiai rasszizmus német változatait. Másrészt apologetikus volna antiszemitizmusát pusztán „politikai” kategóriaként ártalmatlanítani: álláspontja a zsidók közéleti szerepének korlátozását, a nemzeti közösségen belüli bizalmatlanság fenntartását és a Dreyfus-ügyben is megmutatkozó kirekesztő politikai logikát igazolta.

A maurrassizmus és a fasizmus viszonya

A maurrassizmus és a fasizmus viszonya régóta vitatott. Egyes történészek a francia szélsőjobboldali és fasiszta előzmények között tárgyalják az Action française-t, mások inkább reakciós, monarchista és ellenforradalmi mozgalomként különítik el a klasszikus fasiszta tömegmozgalmaktól. Ernst Nolte már 1961-es tanulmányában arra figyelmeztetett, hogy az Action française és a fasizmus összevetése csak akkor értelmes, ha nem elégszik meg felszíni hasonlóságokkal: figyelembe kell venni a mozgalom racionalista, monarchista, értelmiségi és ellenforradalmi sajátosságait is.

A leegyszerűsítés elkerülése érdekében külön kell választani a hatást, a rokonságot és az azonosságot. Maurras több későbbi francia szélsőjobboldali és autoriter gondolkodóra hatott, és politikája antidemokratikus, nacionalista és antiszemita volt. Ugyanakkor klasszikus értelemben nem az olasz fasizmus vagy a német nemzetiszocializmus modelljét képviselte: monarchista volt, nem forradalmi vezérpárti; decentralizált történeti közösségeket védett, nem totális pártállamot; és a francia–latin civilizáció védelmét sokszor a német hatalmi törekvésekkel szemben fogalmazta meg.

A maurrassizmus több elemében rokonítható későbbi autoriter jobboldali irányzatokkal: antidemokratikus, antiliberális, nacionalista, rendpárti és antiszemita volt, és nagy hatást gyakorolt a francia szélsőjobboldalra. Ugyanakkor nem volt azonos az olasz fasizmus futurista, államközpontú és forradalmi tömegmozgalmi dinamikájával, sem a német nemzetiszocializmus fajelméleti és totalitárius ideológiájával. Michel Grunewald német nyelvű tanulmánya az Action française-t reakciós, de nem egyszerűen fasiszta mozgalomként elemzi, különös tekintettel a „forma” és „közösség” fogalmaira.

Maurras Mussolini Olaszországát több szempontból érdeklődéssel figyelte, különösen rendteremtő és németellenes külpolitikai lehetőségei miatt. Ugyanakkor saját decentralista és antietatista felfogása ellentétben állt a fasizmus totalitárius államfelfogásával. A maurrassista recepcióban ezért egyszerre volt jelen az olasz fasizmus taktikai-politikai sikere iránti csodálat és a maurrasi rendszer különállásának hangsúlyozása.

Hatása és recepciója

Franciaországban

Maurras hatása Franciaországban a 20. század első felében szélesebb volt, mint az Action française szervezeti ereje. Írókra, újságírókra, katolikus értelmiségiekre, monarchistákra, nacionalista fiatalokra, történészekre és politikai publicistákra egyaránt hatott. A mozgalom környezetében olyan szerzők és gondolkodók fordultak meg vagy álltak kapcsolatban vele, mint Jacques Bainville, Léon Daudet, Henri Massis, Georges Bernanos, Jacques Maritain vagy Thierry Maulnier, bár közülük sokan később eltávolodtak tőle.

A katolikus értelmiségi recepció különösen bonyolult. Egyesek Maurrasban a laicista köztársasággal szembeni erős szellemi szövetségest látták, mások már korán kifogásolták agnosztikus, pozitivista és politikailag instrumentalizáló vallásfelfogását. A pápai elítélés után a korábbi katolikus maurrassiánus körök egy része szakított vele, mások megmaradtak az Action française mellett, megint mások később kísérelték meg a politikai tanulságok és a katolikus tanítás elválasztását.

Irodalmi hatása szintén jelentős volt. Marcus Khoury angol nyelvű szakdolgozata arra hívja fel a figyelmet, hogy a 20. századi francia irodalmi jobboldal — benne Maurras, Drieu la Rochelle és Roger Nimier — az angolszász recepcióban kevésbé volt látható, részben ideológiai okokból, részben a fordítások és irodalomtörténeti kánonok sajátosságai miatt.

Nemzetközi recepció

A maurrassizmus Franciaországon kívül is hatott, bár többnyire helyi politikai és vallási hagyományokhoz alkalmazkodva. Pierre Trépanier tanulmánya szerint a francia-kanadai maurrassizmus recepcióját sem túlbecsülni, sem alábecsülni nem érdemes: a québeci katolikus és nacionalista közeg kritikus módon vette át egyes maurrassi elemeket, miközben saját társadalmi, egyházi és politikai feltételei alapvetően különböztek Franciaországétól.

A dél-európai és latin-amerikai recepcióban a maurrassi latinitás, monarchizmus, katolikus kulturális hivatkozás és antikommunista rendfelfogás különböző módon jelent meg. Egyes portugál, spanyol, olasz, belga, québeci és latin-amerikai konzervatív vagy autoriter nacionalista gondolkodók hivatkozási pontként kezelték. A hatás azonban ritkán volt egyszerű másolás: a maurrassizmus helyi katolikus, monarchista, nacionalista vagy korporatív hagyományokkal keveredett.

Az angol nyelvű világban Maurras recepciója korlátozottabb maradt. Thomas Molnar esszéje szerint ennek egyik oka az volt, hogy Maurras műveit kevéssé fordították angolra, és gondolkodása távol állt az angolszász pluralista és pragmatikus politikai előfeltevésektől.

Későbbi és jelenkori hivatkozások

Maurrasra a 20. század második felétől főként francia tradicionalista, monarchista, identitárius, katolikus-konzervatív és radikális jobboldali körökben hivatkoztak. A hivatkozások tartalma eltérő: egyesek elsősorban klasszicizmusát, decentralizációját vagy a helyi közösségek védelmét emelik ki, mások antidemokratikus, nacionalista és antirepublikánus politikai következtetéseit folytatják. A főáramú francia jobboldal általában óvatosan viszonyul hozzá, mert irodalmi és történeti jelentősége mellett antiszemitizmusa és Vichyhez való kapcsolata súlyosan terheli örökségét.

A 21. századi Maurras-recepció ezért gyakran emlékezetpolitikai vita tárgya. A kérdés nem csupán az, hogy Maurras „nagy író” vagy „veszélyes ideológus” volt-e, hanem az is, hogy miként lehet egy jelentős intellektuális hatású, de antidemokratikus és kirekesztő elemeket hordozó életművet történetileg tárgyalni.

Historiográfia

A Maurras-kutatás története maga is figyelemre méltó. Victor Nguyen 1971-es historiográfiai tanulmánya szerint Maurras és az Action française kutatása Franciaországban sokáig elmaradt jelentőségükhöz képest, és részben angolszász, illetve német kutatók kezdeményezései irányították vissza a figyelmet erre a témára. Nguyen szerint Maurras esetében az irodalmi, politikai és polgárháborús emlékezet egyszerre nehezítette a tárgyilagos kutatást.

Samuel M. Osgood már 1958-ban áttekintette az amerikai Maurras- és Action française-kutatás korai állapotát. A tanulmány szerint az amerikai érdeklődés a nacionalizmus és a francia royalizmus történetének kutatásából nőtt ki, és Maurrast nemcsak francia belpolitikai szereplőként, hanem a modern nacionalizmus és ellenforradalmi gondolkodás európai alakjaként is értelmezte.

A kortárs recepció egyik fontos forrása Albert Thibaudet 1920-as műve, amely Maurrast a századforduló francia szellemi életének egyik meghatározó alakjaként tárgyalta. A Maurras-párti vagy Maurras-közeli értelmezések közül Henri Massis Maurras et notre temps című műve és Jean de Viguerie tanulmánya elsősorban a követői és rokonszenvező recepció megértéséhez használható, nem pedig semleges történeti mérlegként.

Főbb művei

Maurras rendkívül termékeny szerző volt: újságcikkei, politikai vitairatai, irodalmi kritikái, költészete, emlékiratai és filozófiai-politikai esszéi nagy terjedelmű életművet alkotnak. Legfontosabb művei közé tartoznak:

• Le Chemin de paradis (1894)
• Anthinéa. D’Athènes à Florence (1901)
• Trois idées politiques: Chateaubriand, Michelet, Sainte-Beuve (1898; későbbi kiadások)
• Enquête sur la monarchie (1900–1909)
• L’Avenir de l’intelligence (1905)
• Kiel et Tanger: 1895–1905 (1910)
• Quand les Français ne s’aimaient pas (1916)
• L’Action française et la religion catholique (1913; későbbi kiadások)
• Au signe de Flore. Souvenirs de vie politique, l’Affaire Dreyfus, la fondation de l’Action française, 1898–1900 (1931/1933)
• Mes idées politiques (1937)
• La Politique naturelle (1937)
• Devant l’Allemagne éternelle (1937)
• La Seule France (1941)
• La Balance intérieure (1952)
• Le Bienheureux Pie X, sauveur de la France (1953, posztumusz)

Megítélése

Maurras megítélése a francia és nemzetközi történetírásban kettős. Egyfelől jelentős írói, publicisztikai és szervezői teljesítményt nyújtott, és a francia jobboldali gondolkodás egyik legnagyobb hatású alakja lett. Fogalmai — például az integrális nacionalizmus, a pays réel és pays légal, a politika elsőbbsége, a latin civilizáció eszménye vagy az empirikus szervezés — tartósan beépültek a francia politikai szókészletbe.

Másfelől életműve nem választható el antidemokratikus, antiparlamentáris és antiszemita elemeitől. A Dreyfus-ügyben tanúsított magatartása, az Action française politikai erőszakhoz és utcai aktivizmushoz kapcsolódó története, az antiszemita ellenségkép állandó jelenléte, valamint Vichy támogatása miatt Maurras a francia jobboldal történetének egyik legproblematikusabb alakja maradt.

Maurras jelentősége éppen abban áll, hogy egyszerre volt nagy hatású irodalmi és politikai értelmiségi, a francia monarchista jobboldal újjászervezője, a katolikus jobboldali recepció vitatott alakja, valamint olyan politikai gondolkodó, akinek eszméi és publicisztikai gyakorlata súlyos kirekesztő és antidemokratikus következményekkel kapcsolódtak össze.

Források

• Albert Thibaudet: Les idées de Charles Maurras, Éditions de la Nouvelle Revue française, Paris, 1920.
• Samuel M. Osgood: Charles Maurras et l’Action française: État des travaux américains, Revue française de science politique, 8. évf., 1. szám, 1958, 143–147.
• Ernst Nolte: Die Action française 1899–1944, Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte, 1961/2.
• Victor Nguyen: Situation des études maurrassiennes: contribution à l’étude de la presse et des mentalités, Revue d’histoire moderne et contemporaine, 18. évf., 4. szám, 1971, 503–538.
• Philippe Bénéton: Jacques Maritain et l’Action française, Revue française de science politique, 23. évf., 6. szám, 1973, 1202–1238.
• Jacques Prévotat: La condamnation de l’Action française par Pie XI, in: Achille Ratti pape Pie XI, École française de Rome, 1996, 359–395.
• Pierre Trépanier: Le maurrassisme au Canada français, Les Cahiers des dix, 53. szám, 1999, 167–233.
• Olivier Dard – Michel Leymarie szerk.: L’Action française, Presses universitaires du Septentrion, Villeneuve-d’Ascq, 2008.
• Olivier Dard – Michel Leymarie – Neil McWilliam szerk.: Le maurrassisme et la culture. Volume III, Presses universitaires du Septentrion, Villeneuve-d’Ascq, 2010.
• Carole Reynaud-Paligot: Maurras et la notion de race, in: Le maurrassisme et la culture. Volume III, Presses universitaires du Septentrion, 2010.
• Michael Sutton: Le maurrassisme face aux philosophies bergsonienne et blondélienne, in: Le maurrassisme et la culture. Volume III, Presses universitaires du Septentrion, 2010.
• Christian Amalvi: Charles Maurras et l’Antiquité, 1895–1952, in: Le maurrassisme et la culture. Volume III, Presses universitaires du Septentrion, 2010.
• Aleš Vrbata: Latinité as Image in Charles Maurras and Lionel Groulx, Central European Journal of Canadian Studies, 10–11. évf., 2016, 73–89.
• Marcus Khoury: Rewriting the Twentieth-century French Literary Right: Translation, Ideology, and Literary History, University of Massachusetts Amherst, 2017.
• Michel Grunewald: „Form” und „Gemeinschaft” in der Ideologie der Action française, in: August H. Leugers-Scherzberg – Lucia Scherzberg szerk.: Diskurse über „Form“, „Gestalt“ und „Stil“ in den 20er und 30er Jahren des 20. Jahrhunderts, Universaar, 2017.
• Catherine Valenti: Une Promenade italienne de Charles Maurras (1929): le couple franco-italien au cœur du projet d’« Union latine », Anabases, 35. szám, 2022.

További információk

• Charles Maurras – Académie française
• Charles Maurras – Encyclopaedia Britannica
• Charles Maurras művei – Gallica, Bibliothèque nationale de France
• Charles Maurras művei és szövegei – Maurras.net
• L’Action française – OpenEdition Books

Kapcsolódó szócikkek

• Royalizmus
• Dreyfus-ügy
• Fasizmus
• Jacques Maritain
• Henri Philippe Pétain