close
Ugrás a tartalomhoz

Ius soli

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Országok ius soli szerinti felosztása
  feltétel nélküli ius soli az országban született személyeknek
  ius soli korlátozásokkal
  ius soli eltörölve

A jus vagy ius soli (IPA latin: juːs ˈsɔ.liː) (latin: a „talaj joga”,[1]) a születési állampolgárságot jelenti, vagyis amikor valaki egy állam területén való megszületésével szerez ottani állampolgárságot.[2]

A jus solit alkalmazza az angol szokásjog, a ius sanguinisszel szemben, amely a római jogból származik, és amelyen a kontinentális Európa polgári jogi rendszerei alapulnak.[3][4] Mint feltétel nélküli alapon való állampolgársághoz jutás, a jus soli a domináns szabály az amerikai kontinensen, míg máshol ritka.[5][6] Ahogy Írország Alkotmányának 27. módosítása 2004-ben kimondta, az európai országok állampolgárságot nem adnak feltétel nélküli jus soli alapján.[7][8]

Európa, Ázsia, Afrika, Óceánia szinte összes államában az állampolgárság a születés elvén, a ius sanguinison (vér szerinti jog) alapul, amely az állampolgárságot a szülőkéből vezeti le, vagy egy korlátozott változata a ius solinak, amelyben az állampolgárság automatikusan csak bizonyos bevándorlók gyerekeinek jár. Számos ország csatlakozott az 1961-es, a hontalanság csökkentéséről szóló egyezményhez, amely megadja az állampolgárságot az egyébként hontalan személyeknek, akik a területükön, vagy hajójukon, vagy repülőgépükön mint felségterületükön születtek.

A ius solihoz egyéb állampolgári jogok is társulnak. A legtöbb országban a feltétel nélküli ius soli törvények mellett hajlamosak születési állampolgárságot a ius sanguinis szabályok alapján is adományozni, bár ezek a feltételek általában szigorúbbak, mint azokban az országokban, ahol a ius sanguinist alkalmazzák az állampolgárság elsődleges alapjaként.

A ius soli egy kezdeti változata Kleiszthenész reformjaira, az ókori Athén i. e. 6. századi törvényeire vezethető vissza. Ez tovább fejlődött a római világban, ahol az állampolgárság kiterjesztését a Római Birodalom minden szabad lakosára az i. e. 212-es Constitutio Antoniniana mondja ki.[9]

Sokkal később, a független angol gyarmatokon Amerikában, és a francia forradalomban, a 18. század végén letették a jus soli alapjait. A társadalmi-gazdasági fejlődés a 19-20. században, valamint a nagy népvándorlások Amerikában, illetve Nyugat-Európában, a jus soli mind szélesebb körű elterjedését okozták.

A 19. században a nemzetállamok általában megoszlottak; az állampolgárságot a ius soli (pl. Franciaország), vagy a jus sanguinis alapján (például Németország) adták meg, 1990-ig. Azonban 2007 óta az Európai migrációs válság miatt e két egymásnak ellentmondó forrásra alapozzák az állampolgári jogokat.

A lex soli, a gyakorlatban alkalmazott törvény szabályozza, hogy az egyén milyen körülmények között képes érvényesíteni a ius solit. A legtöbb tagállam biztosítja, hogy egy adott lex soli alkalmazása során az adott ius soli, legyen a leggyakrabban alkalmazott elv az állampolgárság megszerzésében. Egy gyakori kivétel a lex soli esetén, amikor egy gyermek szülője diplomáciai vagy konzuli szolgálata alatt egy másik államban születik, hogy a szóban forgó állam megadja neki az állampolgárságot.[10] Ezek: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Olaszország, Japán, Luxemburg, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc, Törökország, Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok.

Ahol az alkotmány garantálja.[11][12]

Van egy olyan tendencia, hogy egyes országokban a korlátozó lex soli megköveteli, hogy legalább az egyik a gyermek szülei közül állampolgár vagy az állam állandó lakosa a gyermek születésének időpontjában.[39] Egyesek a jus soli módosítását bírálták mint amely hozzájárul a gazdasági egyenlőtlenség, a nem lekötött munkaerő, a helóta alsóbb osztályok, a hontalan személyek számának növekedéséhez. A ius solit korlátozták a következő országokban:

  •  Ausztrália: 1986. augusztus 20. óta, az Ausztráliában született személy állampolgárságért csak akkor folyamodhat, ha legalább egyik szülője vagy születésénél fogva ausztrál állampolgár, vagy szülei állampolgársági státuszától függetlenül élete legalább első tíz évében az ország állandó lakosa volt.
  • Bahreini állampolgárságot kaphat az az ott született gyermek, akinek külföldi apja érvényes tartózkodási engedély birtokában van.[40]
  • Kambodzsa 1996-ban megváltoztatott törvénye szerint csak a királyságban törvényesen élő szülők gyermekei kaphatnak állampolgárságot.[41]
  • Kolumbia
  • A Dominikai Köztársaság 2010. január 26-án alkotmányba foglalta azt a 2004-es migrációs törvényt, amely kizárja a tranzit, nem rezidens, vagy lejárt vízumú ill. fekete munkát végző egyének gyermekeit.[42][43][44][45][46][47]
  • Egyiptom állampolgársági törvényének 4. paragrafusa alapján az a gyermek kaphat állampolgárságot, akinek az apja is ott született.[48]
  •  Franciaország és tengerentúli területein született gyermekek automatikusan megkapják az állampolgárságot, ha legalább egyik szülőjük francia állampolgár. Külföldi szülők gyermekeik számára koruktól és ott tartózkodásuk időtartamától függően folyamodhatnak állampolgárságért.
  •  Németország: 2000 előtt teljesen a jus sanguinis alapján nyújtott állampolgárságot, de azóta megkaphatja, ha legalább az egyik szülőnek legalább három éve állandó tartózkodási engedélye van vagy legalább nyolc éve állandóan ott lakott.
  •  Görögország: a múltban a ius soli alapján adott állampolgárságot,[49] 2004 óta viszont csak akkor folyamodhat állampolgárságért, ha szülei nem idegen vagy ismeretlen nemzetiségűek.[50] Egy 2015-ös módosítás alapján, amennyiben óvodáztatják és a külföldi szülők legalább öt éve törvényesen tartózkodnak az országban, vagy legalább tíz éve, ha a gyermek több mint öt éve született.[51]A törvény végrehajtása után egy évvel (2016 júliusától) 27 720 benyújtott kérelemből 6029 gyermek kapott görög állampolgárságot.[52]
  • Hongkong: 1997 júliusában az impériumváltást követően több politikai jogot és a javakhoz való több hozzáférést kaptak az állandó lakosok állampolgárságra való tekintet nélkül. Ebből adódóan, a nem itt rezidens kínai polgárok, akik a Kontinentális Kína vagy Makaó lakosai, nem jogosultak e kiváltságokra. Nem kapják meg ezeket a jogokat és kiváltságokat. Az alaptörvény kimondja, hogy a Kínai Népköztársaság (KNK) minden állampolgára, aki a területen született, állandó lakos a területen, és joga van Hongkongban letelepedni. A 2001-es „Bevándorlási Igazgató kontra Chong Fung Yuen” ügy tisztázta, hogy a szülőknek nem kell tartózkodási joggal rendelkezniük.[53]és ennek következtében sok nő kezdett a kínai szárazföldről Hongkongba jönni szülni. 2008-ra a kínai szárazföldről származó anyáktól született csecsemők száma a területen az öt évvel korábbi szám huszonötszörösére nőtt.[54][55]Továbbá a Hongkongban (teljes egészében vagy részben) született kínai etnikumú személyek állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező Kínai Népköztársaságbeli állampolgárok, még akkor is, ha szüleik nem Kínai Népköztársaságbeli állampolgárok (pl. külföldön született kínaiak). A Hongkongban nem Kínai Népköztársaságbeli állampolgársággal rendelkező, állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező szülőktől született nem Kínai Népköztársaságbeli állampolgárok is állandó tartózkodási engedélyt kapnak születésükkor. Más személyeknek hét évig folyamatosan Hongkongban kell „szokásos lakóhellyel” rendelkezniük ahhoz, hogy állandó tartózkodási engedélyt kapjanak (24. cikk (2) bekezdése és 24. cikk (5) bekezdése).[56]
  • Irán polgári törvénykönyve 976 paragrafusa (4) pontja kimodja, hogy az Iránban született személy akkor kaphatja meg az állampolgárságot, ha legalább egyik szülője is ott született.[57]
  •  Írország: 2005. január 1-jén a törvényt úgy módosították, hogy előírja, hogy a szülők legalább egyike ír állampolgár legyen; brit állampolgár; Írországban vagy Észak-Írországban állandó tartózkodási joggal rendelkező személy gyermekének; vagy az elmúlt négy évből három évben legálisan az országban tartózkodó személy gyermekének (a diákok és a menedékkérők kivételével) (lásd az ír állampolgársági törvényt).[39] A módosítást Man Chen esete indokolta, aki az Egyesült Királyság egy szárazföldi részén élő kínai nő volt, és Belfastba (Észak-Írország, az Egyesült Királyság része) utazott szülni, hogy kihasználhassa a korábbi szabályt, amely szerint az sziget bármely részén született személy automatikusan ír állampolgárságot kapott. A kínai szülők lányuk ír (és ezáltal európai uniós) állampolgárságát felhasználva állandó tartózkodási engedélyt szereztek az Egyesült Királyságban egy eltartott uniós állampolgár szüleiként.
  • Malajzia: Az a személy, aki 1963. szeptember 16-án vagy azt követően született Malajziában, és akinek legalább egyik szülője malajziai állampolgár vagy állandó lakos, automatikusan malajziai állampolgár lesz (lásd a malajziai állampolgársági törvényt).
  • Marokkó: Az a személy, aki Marokkóban született, szülei szintén Marokkóban születtek, és akinek a bevándorlása legális, két évvel a nagykorúvá válása előtt regisztrálhat marokkói állampolgárként.[58]
  • Namíbia: Az a személy, akinek namíbiai állampolgár a szülője, vagy akinek külföldi szülője rendes lakóhellyel rendelkezik Namíbiában, születésekor namíbiai állampolgárnak minősül (lásd a namíbiai állampolgársági törvényt).
  •  Új-Zéland: 2006. január 1. óta az Új-Zélandon született személy csak akkor szerez új-zélandi állampolgárságot születésekor, ha legalább az egyik szülője új-zélandi állampolgár vagy állandó lakos volt (beleértve az ausztrál állampolgárokat és az állandó lakosokat is) (lásd az új-zélandi állampolgársági törvényt), vagy a hontalanság elkerülése érdekében.[39] [59]
  •  Portugália: A portugál területen született, más állampolgársággal nem rendelkező gyermek portugál állampolgár. Portugál állampolgár az a személy is, akinek külföldi szülei születésekor nem álltak szolgálatban az adott államban, ha kijelenti, hogy portugál állampolgár kíván lenni, és feltéve, hogy a szülők egyike születésekor legalább öt éve jogszerűen Portugáliában él.[60]
  • Dél-afrikai Köztársaság: 1995. október 6. óta a Dél-Afrikában dél-afrikai állampolgárok vagy állandó lakosok gyermekeként született személyek automatikusan dél-afrikai állampolgárságot kapnak (lásd a dél-afrikai állampolgársági törvényt).[39]
  •  Spanyolország: Egy Spanyolországban külföldi szülőktől született gyermek akkor szerezhet spanyol állampolgárságot – jogviszony nélkül –, ha a szülők bármelyike ​​a gyermek születésének időpontjában Spanyolországban állandó lakos és jogilag is ott rendelkezik lakóhellyel.
  • Szudán: Az 1994 előtt született személy születésekor szudáni állampolgárságot szerzett, ha apja szintén Szudánban született. Ha apja nem, kérvényezheti a minisztertől a szudáni állampolgárság megadását.[61][62]
  • Thaiföld: Thaiföld 1972 előtt tiszta jus soli rendszert működtetett, de később a Burmából érkező illegális bevándorlás miatt az állampolgársági törvényt úgy módosították, hogy mindkét szülőnek legalább öt évig jogszerűen Thaiföldön kell tartózkodnia és ott kell laknia ahhoz, hogy gyermekük születésekor thai állampolgárságot kapjon.[63][64] Továbbá, aki kizárólag a „jus soli” alapján rendelkezik thai állampolgársággal, attól bizonyos feltételek teljesülése esetén (például külföldön élve) megfoszthatják állampolgárságát, ami nem vonatkozik azokra, akik a „jus sanguinis” alapján rendelkeznek thai állampolgársággal.[65]
  • Tunézia: A Tunéziában született személyek születésüknél fogva állampolgárok, ha apjuk és nagyapjuk Tunéziában született. Ezenkívül a személynek nagykorúvá válása (20 év) előtt nyilatkoznia kell arról, hogy állampolgár kíván lenni.[66]
  • Egyesült Királyság:1983. január 1. óta legalább az egyik szülőnek brit állampolgárnak, vagy legálisan „letelepedettnek” kell lennie az országban, vagy a gyermek 10. születésnapjára, függetlenül a szülő állampolgársági státuszától (lásd a brit állampolgársági törvényt).

A ius soli eltörlése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes országok, amelyek korábban a ius solit alkalmazták, teljesen eltörlik, hogy az állampolgárságot kapjon az országban született gyermek, kivéve, ha az egyik szülő egy állampolgár az országban.

  • India India: Eltörölték a jus solit 2004. december 3-án a szomszédos Bangladesből érkező illegális bevándorlókra reagálva. A Jus soli már 1987 óta fokozatosan gyengült Indiában.[67]
  •  Málta: Megváltozott a jus sanguinis 1989. augusztus 1-jén egy lépésben a többszörös állampolgárság korlátozásával.[68]
  1. jus soli, definition from merriam-webster.com
  2. Vincent, Andrew (2002). Nationalism and Particularity. Cambridge; New York: Cambridge University Press.
  3. Ayelet Shachar, The Birthright Lottery: Citizenship and Global Inequality (Harvard University Press, 2009), p. 120.
  4. Rey Koslowski, Migrants and Citizens: Demographic Change in the European State System (Cornell University Press, 2000), p. 77.
  5. Rotunda, Ronald D. (2010. szeptember 16.). "Birthright citizenship benefits the country". Chicago Tribune. 2012. március 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. március 6..
  6. Smith, Morgan (2010. augusztus 16.). "Repeal Birthright Citizenship – and Then What?". Texas Tribune.
  7. Gilbertson, Greta (2006. január 1.). "Citizenship in a Globalized World". Migration Policy Institute.
  8. Vink, M.. Birthright Citizenship: Trends and Regulations in Europe. Comparative Report RSCAS/EUDO-CIT-Comp. 2010/8 [archivált változat]. Florence: EUDO Citizenship Observatory (2010). Hozzáférés ideje: 2012. január 13. [archiválás ideje: 2012. november 26.] "Archivált másolat" (PDF). 2012. november 26. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2018. március 6..
  9. Arnaud Besson: Citizens in the Graeco-Roman World. (hely nélkül): Brill. 2017. ISBN 9789004352612
  10. Guimezanes, Nicole. "What Laws for Naturalisation?" The OECD Observer. Paris: June/July 1994., Iss. 188; pg. 24, 3 pgs
  11. Katherine Culliton-Gonzalez, Born in the Americas: Birthright Citizenship and Human Rights Archiválva 2018. április 9-i dátummal a Wayback Machine-ben, Harvard Human Rights Journal (2012), Vol. 25, pp. 135-36.
  12. Constitution of Antigua and Barbuda: CHAPTER VIII CITIZENSHIP | PERSONS WHO AUTOMATICALLY BECOME CITIZENS AFTER COMMENCEMENT OF THIS CONSTITUTION | Section 113 Archiválva 2015. április 17-i dátummal a Wayback Machine-ben The following persons shall become citizens at the date of their birth on or after 1st November 1981– a. every person born in Antigua and Barbuda: Provided that a person shall not become a citizen by virtue of this paragraph if at the time of his birth- i. neither of his parents is a citizen and either of them possess such immunity from suit and legal process as is accorded to the envoy of a foreign sovereign power accredited to Antigua and Barbuda; or ii. either of his parents is a citizen of a country with which Her Majesty is at war and the birth occurs in a place then under occupation by that country.
  13. Constitution of Barbados: CHAPTER II CITIZENSHIP Persons born in Barbados after 29 November 1966: Section 4: Every person born in Barbados after 29th November 1966 shall become a citizen of Barbados at the date of his birth: Provided that a person shall not become a citizen of Barbados by virtue of this section if at the time of his birth – a. his father possesses such immunity from suit and legal process as is accorded to an envoy of a foreign sovereign state accredited to Her Majesty in right of Her Government in Barbados and neither of his parents is a citizen of Barbados; or b. his father is an enemy alien and the birth occurs in a place then under occupation by the enemy.
  14. "It is the Department's view that the legislation should be amended to stipulate that (as in the United Kingdom and the Bahamas) children born in Barbados will not be deemed to be citizens of Barbados, unless at least one parent at the time of the birth, has permanent status in Barbados. In addition persons born in Barbados should not be deemed to be citizens where the parents are residing illegally in Barbados" (PDF). 2017. január 27. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  15. Constitution of Belize: PART III Citizenship, section 24 "24. Every person born in Belize on or after Independence Day shall become a citizen of Belize at the date of his birth: Provided that a person shall not become a citizen of Belize by virtue of this section if at the time of his birth- his father or mother is a citizen of a country with which Belize is at war and the birth occurs in a place then under occupation by that country"
  16. Article 12a of the Federal Constitution (translated) says that Brazilians include, "a) those born in the Federative Republic of Brazil, even if of foreign parents, provided they are not in the service of your country". "Neoconstitucionalismo – Análise histórica". JusBrasil. a) os nascidos na República Federativa do Brasil, ainda que de pais estrangeiros, desde que estes não estejam a serviço de seu paí
  17. "Legislationline". 2017. augusztus 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  18. CODE DE LA NATIONALITE - ORDONNANCE No. 33/PG.-INT. - DU 14 AOUT 1962 - PORTANT CODE DE LA NATIONALITE TCHADIENNE « de la nationalité d'origine - CHAPITRE II - Art. 12 - Sont Tchadiens: Les enfants nés au Tchad de parents étrangers ; toutefois, ils peuvent, si les deux ascendants ont la même nationalité, opter pour cette nationalité ; ce droit d'option ne peut s'exercer que si la législation du pays dont les ascendants sont nationaux le permet. » (Translation: "Chadian citizens include: Children born in Chad of foreign parents; however if both parents have the same nationality, they (the children) can opt for the parents' nationality, if the legislation of their parents' country permits it.")
  19. Manby, B.. Citizenship Law in Africa: A Comparative Study. Open Society Foundations (2012). Hozzáférés ideje: 2018. február 13.
  20. CODE DE LA NATIONALITE - ORDONNANCE No. 33/PG.-INT. - DU 14 AOUT 1962 - PORTANT CODE DE LA NATIONALITE TCHADIENNE « de la nationalité d'origine - CHAPITRE II - Art. 13 - L'option prévue aux articles 11 et 12 s'exerce à l'âge de dix-huit ans révolus. Toutefois, lorsque cette option est motivée par une reconnaissance postérieure à la majorité, l'intéressé doit l'exercer dans le délai d'un an qui suit la reconnaissance. » (Translation: "The options presented in articles 11 and 12 deploy themselves at 18 years of age. However, if an individual recognizes their ability to follow these options after majority has been reached, a delay of 1 year must take place from the recognition before the options can be pursued.")
  21. Constitution of the Republic of Chile, chap. II, art. 10, par. 1 (Spanish text; English version Archiválva 2011. május 14-i dátummal a Wayback Machine-ben without recent changes) Article 10.- Chileans are: 1.- Persons born in the territory of Chile, with the exception of those children of foreigners who are in Chile serving their government, as well as those children of transient foreigners. However, all may opt for the Chilean nationality.
  22. The Constitution of Costa Rica: Title II ARTICLE 13: Archiválva 2012. február 4-i dátummal a Wayback Machine-ben The following are Costa Ricans by birth: ...2. A child born abroad to a born Costa Rican father or mother, who is registered as such in the Civil Register by the will of the Costa Rican parent during its minority, or by his own will up to the age of twenty-five..."
  23. The Constitution of the Commonwealth of Dominica Chapter VII Citizenship 98 "Every person born in Dominica after the commencement of this Constitution shall become a citizen of Dominica at the date of his birth: Provided that a person shall not become a citizen of Dominica by virtue of this section if at the time of his birth- a) neither of his parents is a citizen of Dominica and his father possesses such immunity from suit and legal process as is accorded to the enjoyment of a foreign sovereign power accredited to Dominica; or b) his father is a citizen of a country with which Dominica is at war and the birth occurs in a place then under occupation by that country."
  24. Fiji Constitution: chapter 3, Section 10 Citizenship by birth: Every child born in Fiji on or after the date of commencement of this Constitution becomes a citizen at the date of birth unless, at the date of birth: (a) a parent of the child has the diplomatic immunity accorded to envoys of foreign sovereign powers accredited to Fiji; and (b) neither parent is a citizen.
  25. Constitution of Jamaica Chapter II Citizenship 3B.-(1): Every person born in Jamaica shall become a citizen of Jamaica – a. on the sixth day of August 1962, in the case of a person born before that date; b. on the date of his birth, in the case of a person born on or after the sixth day of August 1962.
  26. The Constitution of Lesotho Archiválva 2016. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, chap. IV, sec. 38 | CHAPTER IV CITIZENSHIP: 38. Persons born in Lesotho after the coming into operation of the Constitution
  27. CONSTITUCIÓN POLÍTICA DE LOS ESTADOS UNIDOS MEXICANOS – Constitución publicada en el Diario Oficial de la federación el 5 de febrero de 1917 – TEXTO VIGENTE – Última reforma publicada DOF 07-07-2014 Archiválva 2014. december 15-i dátummal a Wayback Machine-ben Capítulo II De los Mexicanos – Artículo 30. La nacionalidad mexicana se adquiere por nacimiento o por naturalización A) Son mexicanos por nacimiento: I. Los que nazcan en territorio de la República, sea cual fuere la nacionalidad de sus padres. (Translation: "Mexicans by birth are: I. Those born in the territory of the Republic, regardless of the nationality of their parents")
  28. Faryal Nazir, Section 3.1.1 in Report on Citizenship Law: Pakistan, Robert Schuman Centre for Advanced Studies, European University Institute (December 2016): "Jus soli or citizenship by birth is recognized in the Act (Section 3 and 4). At the time of commencement of the Act, a person born in Pakistan could claim nationality if he was residing in Pakistan. Every person born in Pakistan after the commencement of this Act is deemed to be citizen of Pakistan by birth. The law denies citizenship to a person born in the country, if his father enjoys diplomatic immunity in Pakistan or if his father was an enemy or alien in Pakistan. Therefore, the children born to aliens in Pakistan are not accorded the privilege of citizenship."
  29. UN Refugee Agency: Pakistan Citizenship Act, 1951 Section 4. Citizenship by birth: Every person born in Pakistan after the commencement of this Act shall be a citizen of Pakistan by birth.
  30. CONSTITUCIÓN POLÍTICA DE LA REPÚBLICA DE PANAMÁ DE 1972, REFORMADA POR LOS ACTOS REFORMATORIOS DE 1978, Y POR EL ACTO CONSTITUCIONAL DE 1983 – TITULO II: NACIONALIDAD Y EXTRANJERIA: ARTICULO 8. La nacionalidad panameña se adquiere por el nacimiento, por la naturalización o por disposición constitucional – ARTICULO 9: "Son Panameños por nacimientos: 1) Los nacidos en el territorio nacional | (translation) Panamanians by Birth: 1) Those born in the national territory"
  31. Manby, Bronwen (2010). "Citizenship Law in Africa: A Comparative Study" (PDF). Open Society Institute. Hozzáférés: 2013. június 30.. {{cite web}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó)
  32. United Nations High Commissioner for Refugees. "Tanzania Citizenship Act, 1995". Refworld. Hozzáférés: 2013. szeptember 6.. 5. Persons born in the United Republic on after Union Day (1)Subject to the provisions of subsection (2), every person born in the United Republic on or after Union Day shall be deemed to have become and to have continued to be a citizen of the United Republic with effect from the date of his birth, and with effect from the commencement of this Act shall become and continue to be a citizen of the United Republic, subject to the provisions of section 30.5 {{cite web}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó)
  33. s:Constitution of the Republic of Trinidad and Tobago/Chapter 2
  34. Constitution of Tuvalu Part III Section 45. Citizenship by birth: Archiválva 2011. június 6-i dátummal a Wayback Machine-ben (1) Subject to subsections (3) and (4), a person born in Tuvalu on or after the date on which this Constitution took effect is a citizen of Tuvalu by birth." Note: section 3 pertains to children of foreign diplomats and section 4 pertains to children of belligerants at times of war
  35. "America's Founding Documents | National Archives". 2016. október 12. Hozzáférés: 2017. február 23..
  36. United States v. Wong Kim Ark, 169 U.S. 649 (1898); Ryan, John M. (2009. augusztus 27.). "Letters: U.S. citizenship". Silver City Sun-News. 2011. július 16. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. szeptember 6.. {{cite news}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó)
  37. Uruguay: Whether a person who obtained Uruguan citizenship because her father was a citizen of Uruguay, can bring a dependent child to Uruguay; the status of the child in Uruguay, Immigration and Refugee Board of Canada (September 9, 2010): "With respect to natural citizens, Uruguay's Constitution states: '[a]ll men and women born at any place within the territory of the Republic are natural citizens. Children of Uruguayan fathers or mothers are also natural citizens, wherever they may have been born, provided that they take up residence in the country and register themselves in the Civil Register.' (Uruguay 1996, Art. 74)"
  38. Constitution of Venezuela (English translation) Chapter II, Nationality and Citizenship, Section One: Nationality, Article 32: Archiválva 2017. február 26-i dátummal a Wayback Machine-ben Are Venezuelans* by birth: (1) Any person who was born within the territory of the Republic.
  39. 1 2 3 4 Mancini, JoAnne (2008. szeptember). "'Citizenship Matters': Lessons from the Irish citizenship referendum". American Quarterly. 60 (3). American Quarterly: 575–599. doi:10.1353/aq.0.0034. {{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó)
  40. "Part one of Bahraini citizenship" (PDF). Ref world. Hozzáférés: 2015. március 12..
  41. title Law on Nationality of 20 August 1996 (unofficial translation)published by the United Nations High Commission for Refugees Archiválva 2012. november 20-i dátummal a Wayback Machine-ben CHAPTER II KHMER NATIONALITY/CITIZENSHIP BY BIRTH ...shall obtain Khmer nationality/citizenship, by having been born in the Kingdom of Cambodia: a. any child who is born from a foreign mother and father (parents) who were born and living legally in the Kingdom of Cambodia.
  42. "The Constitution and the Right to Nationality in the Dominican Republic – Human Rights Brief Human Rights Brief". Hrbrief.org. 2010. október 29. 2016. szeptember 19. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  43. "A Crisis of Nationality: Dominicans of Haitian Descent" (PDF). Soros.org. 2013. október. Hozzáférés: 2017. február 23..
  44. Ezequiel Abiu Lopez; Danica Coto (2013. szeptember 27.). "Dominican Republic To End Citizenship Of Those Whose Parents Entered Illegally". Huffington Post. 2013. november 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. december 24.. {{cite news}}: Unknown parameter |deadurl= ignored (|url-status= suggested) (súgó)
  45. "A storm in Hispaniola". The Economist. 2013. december 7.
  46. "Inventario extranjeros Registro Civil RD 1929 – 2007 by Junta Central Electoral (JCE)". Issuu.com. 2013. november 7. Hozzáférés: 2017. február 23..
  47. "immigrationplan". Domrep.org. Hozzáférés: 2017. február 23..
  48. e.g., child born in Greece to alien parents after coming of age (Nationality law of 1835, Article 2), child born in Greece of unknown father and mother (Greek Civil Law of 1856, Article 14, Paragraph c), child born in Greece and not automatically acquiring another nationality (Greek Nationality Code of 1955, Article 1, Paragraph d)
  49. "Greek Nationality Code (Law 3284 of 2004)". Et.gr. Hozzáférés: 2017. február 23..
  50. "Article 1 A child of foreigner parents born in Greece acquires the right to Greek nationality under the following preconditions: a) He/she has enrolled in the first grade of elementary school and is still attending Greek school at the time the application-declaration of paragraph 2 is being lodged. b) One of their parents has been living legally and continuously for at least five (5) years in the country before the child was born. In case the child was born before this five year period had been completed, then the necessary period of legal and continuous residence of the parents is extended to ten (10) years." See, Law 4332 of 2015
  51. "Athens Macedonian News Agency: News in English, 16-07-04". Hri.org. 2016. július 4. 2016. október 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  52. Chen, Albert H. Y. (2011). "The Rule of Law under 'One Country, Two Systems': The Case of Hong Kong 1997–2010" (PDF). National Taiwan University Law Review. 6 (1): 269–299. 2016. október 25. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 4..
  53. "Babies Born in Hong Kong to Mainland Women" (PDF). Hong Kong Monthly Digest of Statistics. 2011. szeptember. 2011. november 25. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 4.. {{cite news}}: Unknown parameter |deadurl= ignored (|url-status= suggested) (súgó)
  54. "內地來港產子數目5年急增25倍 香港擬收緊綜援". People's Daily. 2008. március 10. 2012. január 18. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 5.. {{cite news}}: Unknown parameter |deadurl= ignored (|url-status= suggested) (súgó)
  55. "Basic Law Full Text – chapter (3)". Basiclaw.gov.hk. 2008. szeptember 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  56. "Civil Code of Iran (last amended 1985)". United Nations High Commission for Refugees. Hozzáférés: 2012. június 23.. {{cite web}}: Unknown parameter |archívdátum= ignored (súgó); Unknown parameter |archívurl= ignored (súgó)
  57. "الاستقبال-الأجانب في المغرب-الأجانب المقيمون-اكتساب الجنسية المغربية". Service-public.ma. 2016. október 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  58. "1000 kids face deportation or being orphaned for breaching New Zealand visa rules". Visabureau.com. 2011. október 7. 2016. március 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  59. "Portuguese Nationality Act : Law 37/81, of 3 October : Consolidated version, as amended by Organic Law 2/2006, of 17 April" (PDF). Eudo-citizenship.eu. 2016. október 7. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  60. "The Sudanese Nationality Act 1994 and Sudanese Nationality Act (Amendment) 2011 (English Translation)" (PDF). E-justice.th. Hozzáférés: 2017. február 23..
  61. "Thailand". Republic of the Philippines: Office of the Solicitor General. 2014. január 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2012. június 22..
  62. Yang, Bryant (2009). "Life and Death Away from the Golden Land: The Plight of Burmese Migrant Workers in Thailand". Thailand Law Journal. 12 (1). Hozzáférés: 2012. június 22..
  63. "Amendments to the Nationality Act 2008". Government Gazette of Thailand. 125. 2008. február 27. Hozzáférés: 2012. június 22..
  64. "1 -لمن يمكن إسناد الجنسية التونسية باعتبارها جنسية" (PDF). E-justice.th. 2016. október 25. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2017. február 23..
  65. Sadiq, Kamal (2008). Paper Citizens: How Illegal Immigrants Acquire Citizenship in Developing Countries. Oxford University Press. 10. o. ISBN 978-0-19-537122-2.
  66. Bauböck, Rainer; Bernhard Perchinig; Wiebke Sievers (2007). Citizenship policies in the new Europe. Amsterdam University Press. 247. o. ISBN 978-90-5356-922-1.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jus soli című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.